Ledöbbentem. Elsőre nem fogtam fel, mi is történik itt. Aztán, a "szomszédok" szépen elmesélték a valóságot. Hét gyerek, a legnagyobb nyolc éves. Faszenet égetnek és abból tartják el magukat. Több mint három éve eszik az árvák keserű kenyerét, mint megannyi afgán gyermek. Szüleiket lelőtték Kandahar környékén a tálibok. Azóta a szomszédos szénégetők segitik a gyerekeket, ők pedig igyekeznek úgy élni, hogy a mindennapi betevő meglegyen. A legnagyobb gyermek rendezi a "háztartást". Ő az aki felnőtt férfi hiányában végzi a férfiak nehéz munkáját. Szomszédék néha elvisznek egy-két apró gyereket, megfürdetik őket és visszaviszik a családi fészekbe: a szeneszsákok közé. Mert a lakásuk ott van, amióta apa anya nélkül maradtak.A kicsik ott játszanak, ott verekednek a kenyéren és ott hajtja fejét álomra hét kicsi törpe. A családfő, hajnalban kel, igyekszik az első lenni, hogy tőle vegyenek szenet. Ettől függ az, hogy az apróságok esznek vagy sem.Mosolyogva, kócos hajjal, szurkosan mondta nekem az apró "férfi": amerikába akarok élni. Pedig ha tudná, hogy Amerikában nem lehetne a család eltartója, Amerikában elvennék tőle kistestvéreit, mindannyiukat árvaházba dugnák... nem kivánkozna oda.Keserű életét csak az arca és a kérges tenyere árulta el.És ő boldog volt, mert mindennapi falatot adhatott nyolc évesen testvérkéinek...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése